Az 1920-as évek elejétől a Lengyel Köztársaság Követsége (akkoriban így nevezték) a Várhegyen az Országház utca 13. szám alatt lévő XVIII. század végi barokk lakóházban helyezkedett el. Ez akkoriban a város legexponáltabb része volt. Itt voltak a legfőbb állami hivatalok és sok diplomáciai képviselet is. A sajtóattaséi hivatal a követségtől nem messze, az Úri utca 8. szám alatt helyezkedett el. Csak a kicsit később megnyílt konzulátus volt a Duna túloldalán, Pesten, az Aréna út (ma Dózsa György út) 86/b alatt. A Várban a hivatalban lévő utolsó nagykövet Leon Orłowski volt. A magyar félre nehezedő egyre növekvő német nyomás miatt 1940 végén kénytelen volt befejezni küldetését. Amikor a Teleki Pál magyar miniszterelnökkel való utolsó találkozóján, búcsúzásakor aggodalmát fejezte ki a lengyel menekültek ezreinek további sorsa miatt, a magyar miniszterelnök a következő jelentőségteljes szavakkal nyugtatta meg a diplomatát: „ettől a pillanattól fogva én magam leszek érdekeik nagykövete!”.

Rögtön a II. világháború kitörése után Budapesten több kihelyezett intézményt szerveztek az óriási létszámban itt tartózkodó lengyel honfitársak kiszolgálására. Olyan intézmények voltak ezek, amelyek a konzulátus munkáját segítették, mint például a Tükör utcában található iroda, ahol a Magyarországon Internált Lengyel Katonák Képviselete működött, vagy a Garibaldi utca 4. szám alatt alatti iroda, ahol a menekültek gondjait viselő Polgári Bizottság kapott helyet. A háború után majdnem három évig a lengyel követség a Benczúr utca 7. szám alatt volt, a konzulátus pedig bérelt lakásban működött a Bajza utca 15. szám alatti épület földszintjén.

Amikor 1947 végén alkalom adódott ennek és a többi három lakásnak a megvásárlására, az akkori rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter, dr. Alfred Fiederkiewicz egy pillanatig sem habozott, és a következő tartalmú feljegyzést küldte Varsóba: „A Vilma királyné utca 16. szám alatti épületben 26 szoba és 2 garázs található. (...) Haladéktalanul hozzá kell látni az épület megvásárlásának. Hangsúlyozom, hogy Budapesten minden követségnek egy vagy két pompás épülete van: Cseh Követség – 2 épület, Jugoszlávia – 2, még Bulgáriának is szép nagy épülete van. Egyedül mi fulladozunk egy öreg udvari bódéban, amely nemhogy követségnek, de teljes tatarozás nélkül még magánlakásnak sem alkalmas”. És lám 1948. április 23-án 1,2 millió forint (akkor mintegy 100 ezer USD) összegért a lengyel állam a nagykövetség jelenlegi épületének tulajdonosává vált. Amikor a városi hatóságoknak végül sikerült ideiglenes lakást találniuk a három család számára, s megkezdődött az épületnek a képviselet szükségleteire való átalakítása.

És senkit se tévesszenek meg a címben ismétlődő elnevezések. A „Vilma Királyné”, „Gorkij” vagy végül „Városligeti” egy és ugyanaz a fasor. Az tény, hogy az épület homlokzata és főbejárata valaha a Városligeti fasor felől volt. Jelenleg, a 90-es évek elején folytatott átépítés után a fő homlokzat és a bejárat a Bajza utca felé esik, de az eredeti postacím változatlan maradt. A közel százéves épület ma pompásan fest. Emeletet építettek rá, megemelték a tetőt, a nélkülözhetetlen lift beszerelésével belső korszerűsítést hajtottak végre, és restaurálták a homlokzat szecessziós vakolatát.